Anyuci szülinapja volt ma…

2011 augusztus 27. | Szerző:

 Nagy melegben töltöttük az egész napot
szinte végig benn a lakásban…

Kinn talán 38-39 fok, benn legalább 10-12 fokkal hidegebb…, igy nem terveztem semmi programot napközbenre…

Késő délután  elhivtál vacsizni
(ahová kicsit később ismerőseink is érkeztek),
és kaptam Tőled nagyon szép virágot is…,

és rengeteget mondtad nekem ma váratlanul hol itt, hol ott egész nap, hogy  boldog születésnapot anyuci, mint aki tudja……., hogy milyen nagyon boldoggá teszel, tettél ezzel,
majd mindig puszival zártad.

Késő este értünk csak haza…

Köszönöm.

 


És elfáradva, hazaérkezés után, ahogy mindig, kettecskén…

Az első anyukám nélkül töltött születésnapom…

………………… hiányzott, nagyon hiányzott, hogy felköszöntsön…

…………………. no és más is ………………

nagyon hiányzott…

Címkék:

Időjárás

2011 augusztus 2. | Szerző:

Elképesztően nagy fordulat állt be az utolsó két hét időjárásában.


Nem mondom, hogy nem vártunk némi enyhülést a nagy hőség idején, de azért ilyen fordulatot nem reméltem/reméltünk.


Az elmúlt hetek mondhatni szobafogságra ítéltettek, és a hétvégék kínkeservesen teltek, ugyanis esett, zuhogott, szakadt….


Olykor olyan fekete-gomolygó felhők keveredtek fölénk, hogy azt gondoltam ebből aztán olyan jégeső lesz… (HÁLA…. nem), szinte minden délután az oviból elindulásakor gondolta meg magát az időjárás aznap mondjuk hatodszorra, hogy mármost kiadja magából a maradékot, had frissüljenek fel, akik eddig az irodák négy fala között töltötték idejüket.  Ebből fakadóan gyakran megáztunk, mert esernyő ide vagy oda… az eső olyan szeles idővel párosult, hogy volt inkább már fel sem húztuk azt, csak futottunk az autóig…. aztán volt, hogy a kapunkban az autóban ülve vártunk 15-20 percet, hogy csendesedjen a szakadó eső….


Szóval amennyire vártuk az enyhülést, most már legalább olyannyira elegünk van az állandó esőtől…. Jöjjön már változás, mert a még hátralévő kis nyári időszakot szeretnénk még kihasználni, és kellemesen eltölteni, programokon részt venni.


 

Címkék:

Reggeli zenehallgatás, táncizás :)

2011 július 20. | Szerző:

Elkészültem, már indultunk volna, amikor erre értem be 🙂  Csanádka hallgatta a jó zenét, majd táncraperdült, aztán pedig indultunk ismét a “dolgunkra”. 


Egy jó hir volt ma reggel, hogy az éjjeli heves eső miatt legalább kellemes volt a reggel, hiszen pár fokot azért hűlt a levegő.  Már nagyon vártuk.


 




Címkék:

1 reggeli pillanat …

2011 július 19. | Szerző:

 


mielőtt indulnánk… Csanádka óvodába, anyuci pedig munkába…

Mint ahogyan ma reggel is…







Közöttünk a dínó a fényképen apuci kedvéért lett oda téve… … …

Címkék:

Hőség

2011 július 17. | Szerző:

 

Napok óta kánikula van. Hihetetlen hőséggel és gyakori hőségriadókkal,
több napon át az ország különböző részein 100 éve tartó meleg rekordok
megdöntésével fűszerezve.

És persze mindeközben anyuci dolgozik, és Csanádka pedig a dolgozó szülő
sanyarú sorsa okán oviba jár. Persze szeretsz oda járni… … …

No de erről elég is ennyi… …

a meleget próbáltuk igy, úgy átvészelni…

Ózdi strandon, szobában, és hétvégén, ill. olykor még hétközben is a már
jól bevált, hires táblási zöld strandon. méretileg már nem a
legjobb…, de a hőséget átvészelni, hűsölni és hogy ne kelljen strandra
menni… még megteszi, hiszen a lényeg a pancsi, a hűsölés, és ennek maximálisan eleget is tesz…

Ime az átvészelés pillanatai…

1x csak magadtól megtörted a MUMUS-t magadtól. Csak néztem, de Te boldogan locsoltad le magad teljes gázzal… 🙂  Ennyit a nagy nagy mumusról… 🙂  Ezennel kipipálva. 🙂

Olykor pillanatokra megállva, és azalatt megszáradva, de …. aztán minden kezdődött előről, mert nem is élet az élet már neked fejlocsolás nélkül. Volt hogy egymás után nagyon gyorsan nyolcszor locsoltad le magad… miközben nekem hangosan kellett számolnom. Szeretted volna folytatni a kilenccel is, de itt már én állitottalak le… 🙂  hiába… ha egyszer beindulsz… akkor nagyon beindulsz.

Címkék:

Július ? — Nyár???

2011 július 13. | Szerző:

 Szólt a korábbi bejegyzésem címe!  És aztán folytatódott, hogy ….  befűtöttem!


Nos!  Most nem én, hanem az égiek… úgy, de úgy befűtöttek, hogy már napok óta hőségriadókkal tarkított és iszonyatosan meleg napokat élünk.


A hétvégén bizonyos városokban a hőmérsékleti rekorkod is megdőltek, melyek kemény 80-90 éve tartották magukat.


Városkánkban is iszonyatosan meleg van.


A hétvégén vendégeket vártunk Csanádkával, a keresztszülőket Bp.ről, így már szombaton hajnalok hajnalán elkezdtem főzni, hogy elviselhető legyen. Ennek eredményeként már 10-re ki  is szellőzött, ill. ablakokat be is tudtam zárni.


 


 

Címkék:

Július? — Nyár?

2011 július 2. | Szerző:

Ma befűtöttem…. 🙁    Júliusban!!! Hát?!?! Szép nyarunk van.

És konkrétan megszámoltam, hogy 14-szer eredt, és állt el az eső. Aztán napsütés, felszáradt az udvar…, majd minden kezdődött előlről. És ami a legelszomoritóbb volt az egész napi szürkeségből, fekete felhőkből, hogy… fél hatkor mikor kinéztem az égre, mert már feltűnően régóta sütött a nap, hát egy szem felhő sem volt se közel, se távol.  Király!  Estére elmentek a felhők!

Közben háromszor még ki is merészkedtünk…, de nem igen tetszett neked ez az időjárás, no és persze nekem se igazán. 

Pedig számtalan program is lett volna a mai napon a környéken…, ám mi itthon maradtunk, és jókat szórakoztunk.

Apuci motorversenyen volt, és jól sikerült a programja. 511-es rajtszámmal a 43. lett.  🙂  🙂  Sajni lehetett volna jobb is, ám az olajtartája kilukadt, igy kényszerű javitásra kényszerült.  Én azért örülök az eredményének.

Te ma megtanultál hivatalosan is le-fel-ülést “végrehajtani”, aminek nagyon örültünk.  Holnaptól együtt végezhetjük hála.  Már alig vártam.  

Címkék:

Június 29. — Eső és bogarak

2011 június 30. | Szerző:

Csanádka tegnap egy ici pici kicsi katicabogárkát talált a dobozkájában a nagy autók között.  Mondta, hogy ezzel szeretne aludni. Igy is volt.

Reggel sem feledkezett meg róla, azaz felébredés után végig a kezecskéiben tartotta, majd öltözés után kérte, hogy had vihesse ma ezt az oviba.

Rendben.

Szakadó, mit szakadó zúduló eső volt reggel, és az új gumicsizmádban indultunk az oviba, kezedben a katicával.
Épp a viztoronynál jártunk, amikor arról beszéltél, vagyis kérdeztél, hogy esőben hol vannak a katicák, a legyek és más repülő bogarak, amikor esik az eső?

Épp erre válaszolgattam, hogy ugye ilyenkor igyekeznek jó helyre elrejtőzni, hiszen a szárnyuk egyébként nagyon vizes lenne…, mire jött a következő kérdés

anyuci!  és akkor a sziklakötő is elbújt a mai napon?

jót mosolyogtam, és persze magyaráztam tovább, de aztán ez a sziklakötő, vagyis szitakötő még napközben is sokszor eszembe jutott, és legalább egy dolog volt a mai napon, ami őszintén megmosolyogtatott.


SZIKLAKÖTŐ…,  

az ovihoz érve már a helyes szót tudta használni babócka, persze addig legalább 15x azért elmondogattuk.

Jó, hogy esett, és jó, hogy megtaláltad a katicát, hiszen igy alakulhatott ez a kis beszélgetésünk

Címkék:

Június 21. — Szivárvány

2011 június 30. | Szerző:

 


Nagyon szép teljes, és egész szivárványunk volt e napon, ám egyben nem tudtam lefotózni.




 




 

Címkék:

Sopronban jártunk mindhárman — június 16-19.

2011 június 30. | Szerző:

Sopronban jártunk hármasban apucival.  🙂  🙂



Apuci szerdán a mi időnk szerint fél kilenckor indult otthonról, majd ért meg rövidke miskolci pihenője után másnap, azaz csütörtök nyolc órára.  Nagyon vártad már, és türelmetlenül kérdezgettél fél hét utáni felébredésed után, hogy mikor érkezik már meg apuci???  Aztán… a nyitott előszobaajtó miatt meghallottuk, hogy csapódott az autó ajta… és mi siettünk kifelé apucihoz… 🙂

Aztán anyuci próbált, igyekezett pakolászni tovább, hogy mielőbb indulhassunk tovább…, de ez a mai napon nem ment nekem könnyen sajni…, de azért nagy nehezen csak elkészültem… és elindultunk végre fél tízkor.

Az idő nagyon meleg volt, mondhatni kánikula, de a lényeg, hogy legalább volt mivel eljutni Sopronba, és szerintem a kényelmi rész a meleget leszámítva nagyon jó volt, azaz én hátul nagyon kényelmesen elfértem. Már régen volt ilyen kényelmes jómagamnak hátul utazni, ugyanis a legtöbb autóban alig fér el a lábam a hosszúsága miatt, ami most nem jelentett gondot.  Kényelmes volt a több, mint 5 órás út.

Babócka drága nehezen viselte …, no nem az utazást, mert azzal nem volt gond, hanem a  MÉG NEM ÉRKEZTÜNK MEG A FÜRDŐBE perceket.  Tanulság számomra, hogy ilyen hosszú útra nem a legjobb szervezni Neked még utat, azaz utazást.

Odafelé azért megálltunk egy rövid pihenő erejéig, és egy igen finom fácánlevest ettünk mindhárman.

A kánikulából megérkeztünk ((apuci kedvéért külön rögrzítem)) a MASSZÍV felhővel beborított térségbe, ahol majdnem fekete felhő várt a szállásunk   http://www.hotelsaphir.hu/index/    felett is. Bánatos voltam kicsit, de vigasztalt a tudat, hogy benn a szállodában van lehetőség pancsolni  babának.  Így is volt.  Bebújtunk a jacuzzy-ba és végre pancsolhatott baba kedvére.  Aztán a nagy borulásból hamar előkerült a napocska, és még fürödtünk is  a strandon, persze csak finoman.  Értem ez alatt azt, hogy mi ekkor még nem próbáltuk ki a nagy csúszdát a nagy gumikkal.  Kicsi idő után azért visszaszivárogtunk a melegebb vízbe babával, ugyanis mondta, hogy fázik… ….

A soproni út jellemzői voltak:
* pancsi hegyek, gomb nyomkodás, dumahegyek,
* sűrű lifthasználat
* motoros közlekedés, olykor hajmeresztő száguldás anyuci “örömére”
* szaunázás, gőzölés
* úszkálás
* rengeteg alvás, íííírom még1x, hogy rengeteg… alvás
* csend és nyugalom
* reggeliző gépek használata… nyomkodása a gomboknak
* ellazulás
* kényeztető masszázs
* főleg Csanádka részéről  ismerkedés a szálloda többi lakóival, egyikkel-másikkal barátkozós megnyilvánulások
* kísérlet Sopron megnézésére 🙂 egybekötve egy jó késői ebéddel- korai vacsival, és kicsi pincértanonckodással 🙂 .


E legutolsó momentumról jut eszembe, hogy a mellettönk lévő asztalnál biciklis osztrák turisták voltak legalább tízen, akik befejezve a hamijukat, indultak el…. akikhez Te a legnagyobb természetességgel mentél oda, és magyaráztál mindenféle dolgot nekik—– akik nem értettek egy szót sem abból, amit mondtál, de ez téged láthatóan nem zavart…., és mentél velük kifelé a kerthelyiségből…. érdeklődve a biciklijük után… hogy hol vannak azok letéve.  A legkevésébé sem zavart…, hogy nem értettétek egymást, azaz eltávolodva tőlünk, már nem hallottam, hogy jelentett-e ez további gondot esetleg.


És a fentiekhez néhány fotó emlékül:

Megérkeztünk! Hurrá!!!
Íme a szobánk… az első pillanatok…









 



Kikukk a strandra a teraszunkról! Szándékosan erre az oldalra kértem a szállásunkat, hogy babócka nézhesse a fürdőzőket 🙂  Jó ötlet volt.


 


 

Aztán később a strandfelől kukk a sarokban lévő teraszunkra.

 







Aztán feltartóztathatatlanul beindult a PAAANCSIIII!!!!!

Hol itt, ahol végre lehetett a gombokat nyomkodni, hogy a többi helyen 🙂

 









Másnap délután azért volt egy kis pihenő délután a sok sok pancsi után….

 





A szálloda játszórészben is sok időt töltöttél…







De persze a fő program a pancsi és a gombok nyomkodása volt ám 🙂













Szombaton végre egy kis séta is belefért a “feszített” programunkba. Sajni a hires-neves tűztoronyba nem tudtunk felmászni, ugyanis épp felújították.  A kis séta után pisikélned kellett, így az apuci által menetközben kikukkolt kerthelyiségbe a GRABEN-be beültünk, ahol nagyon fínomakat ettünk, és jót szórakoztál a pincérekkel és a német biciklis túristákkal 🙂  🙂   Igaz aztán eleredt az eső, de még előtte készültek, ill. készítetted ezeket a fényképeket.






 

A Tűztorony, ahová nem tudtunk bejutni.











A fent említett motorok közül csak kettő 🙂








Az étterem kerthelyiségében.  Nagyon szép volt, és rendkívül finoman/t főztek.










És íme!  tényleg esett ám az eső …




 




 

Címkék:

Nézettség

  • Blog nézettsége: 26810

Bejegyzéseim 2008-2012 február

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!