A LÉPCSŐ és ANYUCI …
2009 július 22. | Szerző: Mano-anyuci |
Úgy tűnik nincsenek valami jóban…. 🙁 !!!
Ugyanis a lépcső legfelső lépcsőfokáról, azaz azon megcsúszva vasárnap délután legurultam… 🙁 az orrom, fejem, illetve mindenem jól beverve körbe-körbe amihez hozzáértem.
MEGIJJEDTEM! NAGYOOOON!!!! Akkorát reccsent az orrom, amikor beütöttem a beton élébe, aztán tovább itt-ott, majd lent a lépcső alján a sirás amiatt jött rám, hogy nagyon fájt az orrom, az inyem, és irtóra folyt az orromból a vér… alig tudtam felmenni a fürdőbe, és rettegtem, hogy eltört a felső fogsoromnál valami.
Ti mamikával Alvinka néninél voltatok, épp utánatok indultam délután 5 körül, amikoris az egész napi hajrá meló legis-legvégére értem. Örültem, hogy végeztem, és hogy lesz kicsi időm még veled…! Hát nem lett. 🙁 A fürdőszobában igyekeztem lemosogatni magam, majd kitömni valamivel a kezem, az orrom, hogy egyáltalán telefonálni tudjak a mentőkért, hiszen más nem tudta hivni őket nekem.
Amig megérkeztek a mentők, addig csak azt éreztem, hogy fáj, fáj, fáj… az orrom a felső fogsorom, inyem, lábam, azaz lábaim, és folyik a vér sajni rendületlenül.
Aztán pár perc múlva hivtam volna mamit is, hogy jöjjenek haza. Sajni a telefonja a konyhában itt mellettem csörgött. Aztán csörgettem Pista szomszédot, hogy menjen mamáért, nehogy még a jelenlegitől is jobban megijjedjen, ha megáll a mentő a kapuban nálunk. Szóval egyszerre értek be hozzám mama, baba, és a mentősök.
Kötést tettek fel, hogy közlekedni tudjak, majd támogatva kikisértek a mentőig, ami szerintük jó jel, mert reményeik szerint kezem-lábam nem tört el…!
Fájt mindenem, és a mentő zakogott, de csak megérkeztünk az ambulanciára.
Nagy piszkavári túúúrkálókkkal kitisztogatták a nózim, miközben már lassan alig éreztem valamit is elől magamból.
Fájt. Nagyon fájt elől mindenem, és a feküdj igy, feküdj úgy, nyomkodlak itt, nyomkodlak ott vizsgálat után már mentünk is a röntgenbe. Hét felvételt készitettek innen-onnan. A “legszebb” az volt, amikor azt kérték rögtön a legelső felvétel előtt, hogy feküdjek hasra!!!! a térdeimet nem éreztem, folyt a vér belőlük, ragadtam a fekvő valamihez, majd tegyem le a fejem, azaz a homlokom a fekvőre. Azt sem tudtam hogyan oldjam meg. Majd ezután jött a — nyissa ki a száját,—- felvétel —- forditsa el a fejét oldalra—- forditsa igy—- csukja be a szemét—- forduljon meg— csavarja ki a lábát—– szóval nem is sorolom…, de végül… hála vége lett.
A beteghordó volt a legrendesebb. Tanácsolt néhány dolgot, azaz felhivta a figyelmemet (szerintem látta a felvételt, és már tudta amit én még nem), hogy ne hagyjam betamponálni az orrom, ha megkérdeznek. Azt hiszem ez volt az első megnyugtató VALAMI!!! az esésem óta. Aztán mikor tolt visszafelé…, mondta… holnap majd biztosan rendbeteszik az orrom, ne izguljak! Érzéstelenitik, aztán…. ricccccs-recccs…. és rendben lesz. 🙁
Igaz rámjött a harctéri idegesség, mégis hálás voltam, hogy legalább valamit hozzám szólt, azaz mondhatni kezdett felkésziteni.
Megérkeztünk vissza az ambulanciára. Doki figyuzta a felvételeket, majd mondja… sajni törés van a nózinál… várjunk kicsit, hogy mi lesz a szivárgó vérzéssel…!
Közben piszkavárizták a bennlévő alvadt vérdarabkákat… az egyik lukon még kaptam is levegőt! 🙂 először. Ezt jó jelnek vélték, azaz az elmozdulást kicsinek a törés helyén.
Aztán mondta tovább a doki. Benntart a kórházban, mert úgy látja olyan összetett zúzódást kaptam, hogy ki tudja mi jöhet még elő. Itt leginkább a fejem hátsó részén a nyakam tövében lévő nagy púp nyugtalanitotta…, tapogatta, de a röntgen után megnyugodott.
Szóval mondtam, nem tudok maradni, ugyanis kicsi poronty vár otthon, igy ez a lehetőség kilőve.
Aztán ellátott jótanáccsal, majd mondta, holnap irány vissza szakrendelésre, valamint a leletekért, illetve, hogy helyre tegyék a nózimat. Addig pedig jegelés, jegelés, jegelés, hogy ne liluljak be nagyon.
Szomszéd Pista báááá-nak telefonáltam és gyorsan ott is volt értem, igy talán fél nyolc körül már haza is értem.
Itthon indult a szeretgessük anyucit project, ill. a jegelő project. 🙂
A vérzés egészen hajnali két óráig tartott ébren, ill. a fej-száj-orrfájás.
Algokam-fiolát azért ittam, és próbáltam pihenni, már amennyire tudtam ….
Ugyanis a lépcső legfelső lépcsőfokáról, azaz azon megcsúszva vasárnap délután legurultam… 🙁 az orrom, fejem, illetve mindenem jól beverve körbe-körbe amihez hozzáértem.
MEGIJJEDTEM! NAGYOOOON!!!! Akkorát reccsent az orrom, amikor beütöttem a beton élébe, aztán tovább itt-ott, majd lent a lépcső alján a sirás amiatt jött rám, hogy nagyon fájt az orrom, az inyem, és irtóra folyt az orromból a vér… alig tudtam felmenni a fürdőbe, és rettegtem, hogy eltört a felső fogsoromnál valami.
Ti mamikával Alvinka néninél voltatok, épp utánatok indultam délután 5 körül, amikoris az egész napi hajrá meló legis-legvégére értem. Örültem, hogy végeztem, és hogy lesz kicsi időm még veled…! Hát nem lett. 🙁 A fürdőszobában igyekeztem lemosogatni magam, majd kitömni valamivel a kezem, az orrom, hogy egyáltalán telefonálni tudjak a mentőkért, hiszen más nem tudta hivni őket nekem.
Amig megérkeztek a mentők, addig csak azt éreztem, hogy fáj, fáj, fáj… az orrom a felső fogsorom, inyem, lábam, azaz lábaim, és folyik a vér sajni rendületlenül.
Aztán pár perc múlva hivtam volna mamit is, hogy jöjjenek haza. Sajni a telefonja a konyhában itt mellettem csörgött. Aztán csörgettem Pista szomszédot, hogy menjen mamáért, nehogy még a jelenlegitől is jobban megijjedjen, ha megáll a mentő a kapuban nálunk. Szóval egyszerre értek be hozzám mama, baba, és a mentősök.
Kötést tettek fel, hogy közlekedni tudjak, majd támogatva kikisértek a mentőig, ami szerintük jó jel, mert reményeik szerint kezem-lábam nem tört el…!
Fájt mindenem, és a mentő zakogott, de csak megérkeztünk az ambulanciára.
Nagy piszkavári túúúrkálókkkal kitisztogatták a nózim, miközben már lassan alig éreztem valamit is elől magamból.
Fájt. Nagyon fájt elől mindenem, és a feküdj igy, feküdj úgy, nyomkodlak itt, nyomkodlak ott vizsgálat után már mentünk is a röntgenbe. Hét felvételt készitettek innen-onnan. A “legszebb” az volt, amikor azt kérték rögtön a legelső felvétel előtt, hogy feküdjek hasra!!!! a térdeimet nem éreztem, folyt a vér belőlük, ragadtam a fekvő valamihez, majd tegyem le a fejem, azaz a homlokom a fekvőre. Azt sem tudtam hogyan oldjam meg. Majd ezután jött a — nyissa ki a száját,—- felvétel —- forditsa el a fejét oldalra—- forditsa igy—- csukja be a szemét—- forduljon meg— csavarja ki a lábát—– szóval nem is sorolom…, de végül… hála vége lett.
A beteghordó volt a legrendesebb. Tanácsolt néhány dolgot, azaz felhivta a figyelmemet (szerintem látta a felvételt, és már tudta amit én még nem), hogy ne hagyjam betamponálni az orrom, ha megkérdeznek. Azt hiszem ez volt az első megnyugtató VALAMI!!! az esésem óta. Aztán mikor tolt visszafelé…, mondta… holnap majd biztosan rendbeteszik az orrom, ne izguljak! Érzéstelenitik, aztán…. ricccccs-recccs…. és rendben lesz. 🙁
Igaz rámjött a harctéri idegesség, mégis hálás voltam, hogy legalább valamit hozzám szólt, azaz mondhatni kezdett felkésziteni.
Megérkeztünk vissza az ambulanciára. Doki figyuzta a felvételeket, majd mondja… sajni törés van a nózinál… várjunk kicsit, hogy mi lesz a szivárgó vérzéssel…!
Közben piszkavárizták a bennlévő alvadt vérdarabkákat… az egyik lukon még kaptam is levegőt! 🙂 először. Ezt jó jelnek vélték, azaz az elmozdulást kicsinek a törés helyén.
Aztán mondta tovább a doki. Benntart a kórházban, mert úgy látja olyan összetett zúzódást kaptam, hogy ki tudja mi jöhet még elő. Itt leginkább a fejem hátsó részén a nyakam tövében lévő nagy púp nyugtalanitotta…, tapogatta, de a röntgen után megnyugodott.
Szóval mondtam, nem tudok maradni, ugyanis kicsi poronty vár otthon, igy ez a lehetőség kilőve.
Aztán ellátott jótanáccsal, majd mondta, holnap irány vissza szakrendelésre, valamint a leletekért, illetve, hogy helyre tegyék a nózimat. Addig pedig jegelés, jegelés, jegelés, hogy ne liluljak be nagyon.
Szomszéd Pista báááá-nak telefonáltam és gyorsan ott is volt értem, igy talán fél nyolc körül már haza is értem.
Itthon indult a szeretgessük anyucit project, ill. a jegelő project. 🙂
A vérzés egészen hajnali két óráig tartott ébren, ill. a fej-száj-orrfájás.
Algokam-fiolát azért ittam, és próbáltam pihenni, már amennyire tudtam ….
Ezek a képek már hétfőn délután a helyretétel után készültek.
Csanádka itt doktorbácsisat játszik.
Épp simogatással gyógyitgatja anyucikát. 🙂
Hogy én mennyi puszit, és simogatást kaptam már tőled….!
Teljesen magadtól! Igaz olykor fájt kicsit a simogatás, de hatott!!! gyógyitott!!! :))))))))
Csanádka itt doktorbácsisat játszik.
Épp simogatással gyógyitgatja anyucikát. 🙂
Hogy én mennyi puszit, és simogatást kaptam már tőled….!
Teljesen magadtól! Igaz olykor fájt kicsit a simogatás, de hatott!!! gyógyitott!!! :))))))))
Épp készülsz gyógyitani….!
Koncentrálsz! Izzitod az újjaidat! És huncutkodsz!
Koncentrálsz! Izzitod az újjaidat! És huncutkodsz!
Na és nééééézel!!!!!!!
Mint a felnőtt csáááájbiiiitóóóó!
Ahogy nézni tudsz olykor, attól kész paff vagyok!
Mint a felnőtt csáááájbiiiitóóóó!
Ahogy nézni tudsz olykor, attól kész paff vagyok!
És aztán hétfőn egy óra körül…. az aktuális sebész doki HELYRE RAKTA A NÓZIMAT! Közben elmondta őrült szerencsém van, ugyanis kicsit mozdult el a törött rész egymástól, igy könnyűűű lesz a helyretétel….
Azért markoltam ám rendesen a széket, és még a fejem is belefájdult a félelembe…, de TÚLÉLTEM!
A doki mondta, vigyázzak nagyon egy hétig, nehogyan megüssem a nózim…, mert akkor ismétlésre kerül a sor… azaz kötelező ellenőrzésre.
Túléltem, és mindenki szerint… még aránylag “OLCSÓN” megúsztam! Lehetett volna sokkal nagyobb bajom is ebből a legurulásból.
IGYHÁTKÉREMSZÉPEN!!!
KÉNYSZERPIHENŐN VAGYOK BETEGÁLLOMÁNYBAN!!
KÉNYSZERPIHENŐN VAGYOK BETEGÁLLOMÁNYBAN!!
És nagyon nem birom a szemüveget elviselni a nózimon!!!!
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Istenem, ez még leírva is borzalmas! Nagyon vigyázz magadra!!! Gyógyulgass, bár ilyen kisdoktor mellett nem lesz nehéz;-)
🙁 Ez tényleg borzalmasan hangzik. Jobbulást Neked!
Gyógypuszik mennek!
jajistenem, Manó….jobbulást kívánunk!