Az elmúlt napok…

2008 május 28. | Szerző: |

Nagyon nehéz éjszaka után tegnap alig birtam kivárni, hogy tudjak telefonálni anyukámnak. Sajnos… a telefonja nem volt elérhető. Gyakran előfordul, hogy megnyomkod ezt azt rajta, aztán nem lehet felhivni. Na most nem tudtam ám várni. Megvan a kórház száma, hiszen mindig ebbe a Keleti melletti kórházba feküdt az elmúlt években, ha baja volt. Most is Kocsis doktor osztályára került. Szóval hivtam a kórházat, majd megkeresték, hogy melyik szobába is került, és lásssss csodát, ha lassan is, de a nővérke kivezette, és végre hallhattam, hogy érti amit mondok!! és tisztán válaszolt a feltett kérdéseimre. Nagyon megnyugtató volt ezt hallani, bár a hangja fáradt, gyenge, és nagyon elesett volt, de hála tudatilag teljesen TISZTA!


KOPPPPPPP!  Ekkora nagy kő esett le a telefon letételével egyidőben. Mivel ez tegnap reggel volt…, azóta már többször tudtunk beszélni, és a mai kétórakkor történt telefonra már azt mondhatom, hogy olyan volt, mint…, a régi…, Csanád-mama-mami.


Itt kell megjegyeznem azonmód, hogy Csanádka Te most rettenetesen hiányolod ám a mamát. Jössz-mász a lakásban…, mammma, mammma, mammma, olykor mami, mami, és olykor hangos, majdnem kiabálós mamma, mint aki már haragszik, hogy nem jön a jól ismert…  “itt vagyok kiscsillagom, itt vagyok édesem” !  Mama igy szokott Neked szólni. Ez az általános, un. sztenderd válasza, ha kis türelmet kér… és mindjárt a “rendelkezésed áll, azaz ott terem azonnal” , ahol Te szeretnéd.


—-


A közvetlen szomszédok…, hát hogyan is mondjam?!?!? érzékenyen érintett, de nagyon kedvesen álltak, állnak hozzánk a mamával történtek miatt is. Egyik nap sütikével, másik nap lángossal, ill. palacsintával, majd salátával csöngettek a kapunkon.  JÓÓÓ-szomszédok, kedves, figyelmes emberek.
Jolika néni… varrni szokott neked, és sütötte a hétvégén a sütit, ma pedig a palacsintát,
Jolika néni férje István, azaz Pista bácsi, aki… “a szia haverom” köszöntéssel üdvözöl téged mindig, hát Ő a mi “ezermester” villany-szerelő add-uram-de-azonnal—kisegitőnk. Pamacs kutyát szokta feléd terelgetni nagy nagy örömödre.

Alvinka néni… kutyáival szoktál kicsit játszani, és a hitaágyon hintázni nála a mamival,  aki most a tejfölös lángost sütötte.
Manci néni a szintén örök kertészkedő, akitől a szép, no és finom salátát kaptuk.


A többiekről…, majd legközelebb.


—-


Ja és most buccccc-be-ágyikó, mert ragadnak a pilláim, de majd…!


—-


Apuci holnap reggel indul repülővel Dusseldorf-ba (remélem jól irtam!) egy nagy-nagy kiállitásra. Én nagyon örülök, hogy el tud menni. Szép utat, jó nézelődést, komoly, tartalmas elfoglaltságot kivánunk Neki. Reméljük nekünk gyorsan eltelik ez az 5 nap, és hamar újra láthatjuk egymást.



 


 


 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 26810

Bejegyzéseim 2008-2012 február

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!