Apa, apa… és az elmúlt két napról…

—-

Tegnap elsétáltunk mami elé, aki a kórház után a körzeti doktornéninél járt, hogy a gyógyszereit megirja. Szemben velünk jött egy rendőrautó… nagyon lassan…, majdhogynem lépésben.  Hozzánk ért, felkapcsolta a szirénáját, berregett hangosan, majd integettek a benn ülő rendőrök, és Te kedvesen vissza…! A sofőr melett ülő leengedte az ablakot, és bentről klassz zene szól, mire Te drága táncizni kezdtél…! A rendőrök mosolyogtak, a járókelők szintén…, aztán magyaráztál, mint1 elmesélve nekem többszöris, hogy valójában most mi is történt. Humoros jelenet volt.

—-

Kaptam hétfőn egy hirt-meghivót, miszerint Szakestély találkozója lesz anyucinak április 19-én. Azonban nem akarlak itthon hagyni kettesben a mamival, mert még nem épült fel annyira…, és még más is…! Nem fáj a szivem, mert eddig, amin tudtam ott voltam. Máskor épp azok hiányoztak, akiknek akkor volt kicsi babájuk. Most én nem leszek. Ez természetes nekem. Ha egy egészet 100%-nak értünk, akkor 30%-részem menne, találkozna volt tankörtársaival, évfolyamtársaival, tanáraival, 70%-részem pedig olyan boldogan marad itthon veled. Ha még Pesten laknánk, akkor kicsit más lenne, mert onnan este lehet leugrottam volna, de itthonról…, hosszú lenne.

—-

Ma, azaz kedden nagyon muris kis dolog történt. Mivel a szemfogacskáid jönnek épp, ezért alig eszel ismét. Gondoltam adok apróságot, hátha azokat, mivel egyébként kedveled, nos, hátha elfogadod, és legyűröd. Például kölesgolyó. HÁÁÁÁT! a hamika helyett bizony Te drága a kiskocsidba, amivel épp játszogattál, MIND BEPAKOLTAD! Sőt, még a piskótából is jutott kevéske. Nagyon kedves, mosolygós jelenet volt, mert mikor telepakoltad, naaaa!   ekkor jött a NA!  NA!  NA!  NA! (a szokásos vékonyhangú ná-k hangos és gyakori mondogatása).  Aztán tologattad a telepakolt kocsit és kiszedted a golyókat, majd ismét be-be-be-be, miközben kommentáltad, hogy most épp befelé pakolod ismét.  Észbontóan aranyos percek voltak.

Épp készülök egy újabbat beletenni…

Tele van már???

 
 

—-

Ma délután anyuci gyerekkori-kicsi-kedvenc-kosarával sétálgattál az udvaron fel, s alá, amit mami örömömre a teregetéshez használ évek óta, ugyanis abban tartja a csipeszeket. Tele volt szines csipeszekkel, amit ki-s-be rámoltál, miközben olykor-olykor felpattantál, kezedbe fogva a fülénél, és kimentél a kapuig, majd vissza hozzánk.

Itt mutattam meg a kosárkát, és Te már rohantál is 🙂

 


Itt pedig már együtt nézegetjük a kosárka tartalmát

—-

Jött ma Topis, igy elkezdhettük a teendők sorát a kertben. Nagy segitség, és igy én sem érzem magam elveszetten-egyedül (ezt a kezem miatt irom). Féltem, hogy megzavar bennünket az idő, de egyenlőre a mai napon kegyes volt, igy haladtunk is, és hamar elszaladt ez a nap. Most viszont (amikor irom ezeket a sorokat már este 11 után) szakad az eső. Mi lesz holnap?

—-

Pár nappal ezelőtt is, és ma is segitettél nekem elvinni a vizesflakonokat, és az egyéb dobozokat a szelektiv hulladékgyűjtő konténerekhez. Jó móka volt, ahogyan felkészitettem a bedobandókat azok tetejére, majd az ölembe vettelek, és Te egyenként bedobáltad azokat. Persze… na, na, na, na, na   🙂  🙂  és olykor tapsikák kiséretében.

—-

Tegnap a fürdőszobában a pelenkázón felállva a csempén lévő apró virág-levélkére mutattál és mondtad hangosan… didáááá, didáááá, didáááá, ami valszinűleg a virág akart lenni. Igaz ezt már régóta mondogattad mindenhol, de eddig nem kötöttem össze jómagam a virág szóval. Most azonban egyértelműnek tűnik, hogy ez bizony a virág akar lenni.

—- 

Jön a szemfogacskád! Érzékeny kis lélek vagy emiatt pár napja. Többet kell emiatt napközben benn (de csak benn) a lakásban a cumika, amit állandóan csak rágsz, rágsz, illetve többször fel-fel sirsz álmodból (mint már háromszor most is, mikor irom e sorokat). Ugyan nem ébredsz meg, de olyan keservesen sirsz… Igyekezlek megnyugtatni, simike a hátidat, megkeressük a cumikát, és aztán szundizol tovább…

—-

És két kép, ami az előző bejegyzésből kimaradt.

A hétvégi farkaslyuki kiruccanásunk-1