:(
2008 március 10. | Szerző: Mano-anyuci |
A hétvégén bátyám megemlitette anyukámnak telefonon, hogy keresztlányom nehezményezi, hogy nem keresem mostanában, nem hivom fel.
Nagyon meglepődtem ezen. Ugyanis, véleményem szerint… épp nem igy van. Épp az ellenkezője, ami igaz. Épp én lehetnék bánatos, mert a hazaköltözésünk utáni időben irt leveim, melyeket neki irtam…, szinte válaszolatlanok maradtak, és egy kezemen meg tudnám számolnai, hogy az elmúlt 15 hónapban hányszor érdeklődött Ő a keresztfia után, csak úgy… A válasz nélkül maradt leveleim miatt jutottam arra az elhatározásra, hogy nem irok, nem küldök képeket, mert … amiket tettem, nem éreztem, hogy fontosak voltak neki. Fáj, de nem folytatom a fájó érzéseim sorolását…, elég azt érzenem. És nem véletlenül maradtam az elmúlt időben csendben felé, hanem szándékosan.
Azonban felnőttek vagyunk mind2en, és remélem mielőbb meg fogjuk tudni beszélni mindezt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: